2009. november 14., szombat

Cápaharcsa (Pangasius sutchi)

A két cápám egyikük a hosszú életű halaimnak. Könnyen sérülnek, gyorsan gyúgyulnak és rendkívül szívósak. Az első példány a nagy "halvész" után került hozzám. Eleinte inkább az ezüst cápaharcsák tetszettek, de mikor a halvész után elpusztult, nem lehetett kapni. Így jött ez a jövevény. Egészen picike volt, alig pár centis. Talán 3. Viszont rendkívül falánk, látszik is az első képen. Második képen már vagy 5 centi volt. Alig egy-két hónap alatt.
Mikor kicsi volt, kevésbbé félős volt. Aztán egy időben mindig összeverte az orrát, nagyon ilyedős lett. Csupa seb volt, már az hittem el fog pusztulni. Végül nem tette. Begyógyult az orra, de azóta is mindig leveri és begyógyul. Szép kis pukli van már rajta.
Mikor elérte a 10 centis méretet, gondoltam veszek neki egy társat, ne unatkozzon egyedül. Persze a társa is kicsiben kezdte. De gyorsan hozzá nőt. Azóta kette kisértik a terepet az alsó fertájon. Főleg a jobb oldalt szeretik. Néha csapatba verődnek az ezüst cápákkal. Ez főleg etetés idején van.
Most már vagy 15 centi hosszúak. Mai nap sajnos az egyik kiugrott, mert megilyedt, de vissza tettem. Látszólag semmi baja nincs. Szívós állatok, és sokat esznek. Főleg a tubifexet szeretik, de megeszik a szúnyog lárvát, a lisztkukacot és bármi mást is. A többi halat nem szokták bántani.

1 megjegyzés: